Táncműhely

Táncműhely

Hazatértem után különböző felkérésekre elkezdtem tánckurzusokat vezetni, és egy f l a m e n c o programot kialakítani melyet a Sevillában tanult technikai alapok, elméleti, gyakorlati elemeiből valamint egyéb tánctechnikai elemekből építettem fel figyelembe véve a csoportok összetételét, célját.

A tehetséges és elszánt tanítványokból kialakult egy fellépő csoportom is, akikkel országszerte jelenünk meg különböző kisszínházi, zárt és szabadtéri rendezvényeken és fesztiválokon, megnyitókon, eseményeken. A csoportot El Cuadro Flamenconak-nak , vagyis egyszerűen lefordítva Flamenco csapatnak, kereszteltem, mert általuk és velük a flamenco képi megjelenéséből adunk ízelítőt a magyar és nemzetközi közönségnek. Terjesztjük a flamenco-t és elvisszük olyan szegletekbe is ahol emberek először látnak ilyen táncbemutatót élőben. Egyfajta missziónak tekintem a flamenco autentikus arculatának a bemutatását és megértetését mind az órákon, mind a színpadon. Természetesen a koreografált darabok sem állnak messze tőlem, de a ’táncos nem csak a színpadon táncos’ mottója szerint szeretek tanítani és koreografálni.

A felkérések egyre jobban ösztönöztek egy alkalmas hely keresésére, mely lehetővé teszi a számomra a szabad alkotást, a csoport tanítását, valamint a rendszeres tréningeket. Több évig próbálkoztam Budapest különböző tánctermeivel, de mindig falakba ütköztem, és a magas terem-órabérek mellett nem lehetett alkotni.

2002-2004 ig éjjelente próbáltam egy régi gyárépületben egy földre fektetett asztallapon, oda jöttek a zenészek és a Cuadro Flamenco tagjai is. Nem volt mosdó, és minden lepusztult volt, de mi örültünk, mert végre próbálhattunk órákon át zavartalanul. Aztán eladták a helységet, így a fellépések is alább maradtak, hiszen a flamenco hangos tánc, nem lehet bárhol művelni, jött az órabéres megoldás megint, melyet persze háromhavonta emeltek, így már elment az addigi töretlen lelkesedésünk, a feszültség is állandóan nőtt a csoport és köztem.

Aztán 2007-ben találtam rá erre a kis belvárosi pincehelységre, mely vastag falaival és elszigeteltségével bíztatott, próbáljam meg megint hátha most sikerül egy klubhelységet létesíteni mely befogadja az alkotókat. A helyszín bohém, a lejáró rendezetlen, de lent védve vagyunk, dolgozunk, gondolkozunk, relaxálunk, alkotunk. Neves vendégeket is fogadtunk, akik fémjelzik és alátámasztják választásunkat, és egyszerűen örülünk, hogy van lehetőségünk próbálni, tanítani, tanulni.

Munka közben leállhatunk ha kedvünk tartja és ihatunk egy finom teát vagy kapuchinot, a fellépő ruhákat sem kell mindenáron haza cipelni, és vége az időszaknak mikor egész nap zsákosként vittem mindenhová gyakorló cipőm és felszerelésem. Van egy fajta hangulata a teremnek melyet érzünk próba közben, hiszen nem egy iskola tornaterme a helyszín vagy egy nagy befektetéssel létrehozott rideg táncterem, ahol az óra végén „rámásznak” a csoportra a soron következők. A hangulatos terem kiszolgálja az alkotni vágyót, a műhelymunkák zavartalanul folynak, és helyet ad több művészeti csoportnak.

 

 

 

 

 

 

AKTUÁLIS FELHÍVÁS

2012 JÚLIUSÁTÓL Költözés miatt eladó egy 64 nm-es pincehelységbõl kialakított tükrös táncterem. (Bp. belváros, VI.ker.)

Próbateremnek, stúdiónak, klubbhelyiségnek is lehet használni.

A helyiség hosszútávú bérlése is lehetséges!

Felszereltsége:

Tánctér 64 nm, 2 öltözõ, víz, villany, mosdó, wc, izületkímélõ rugalmas táncpadló, balettszõnyeg, párafaló, tükör, lélegzõ vakolat

kontakt:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
0670 2716066

http://tancmuhely.5mp.eu/web.php?a=tancmuhely