Gazdagságom

Egy spanyol mondás szerint minden gyerek egy kenyérrel a karjában születik...

Mikor a gyerekeket vártam, nagyon jó hangulatban és jókedvűen teltek a napjaim, határozottan boldog, kiegyensúlyozott és vidám voltam. Soha nem éreztem ilyen pozitív érzésáradatot azóta sem. Akkor tudtam meg, hogy valójában az átlagos hétköznapokat is ilyen biztonságérzettel és optimizmussal kell megélni mint akkoriban. Mert ezek szerint ez az érzés lehetséges, és egyáltalán nem materiális körülmények befolyásolják.

Közben az események pedig hatalmas erőkkel zajlottak körülöttem .

Dobozolás, cipekedés, költözködés a sevillai lakásból a cádizi tengerpartra, kicsomagolás, kipakolás, közben barátkozás az új helyzettel, nemsokára többen leszünk.

Örülni akartam a napfénynek, a szélnek, a csendnek, de a párom még nem tartott velem lelkiekben, ő még az éjszakának, az alkoholnak és a füstnek hódolt, nem tudott velem tartani az új úton.

Várd ki, majd megjavul- mondják az andalúz nők, mihez kezdesz majd nélküle? Őt választottad, hát tűrd.

De az én magyar gyökereim és az emlékemben élő nő képeim mind erős, igazságos, magalkuvásra képtelen amazonok voltak, így ezekbe a a mintába nem tudtam bele erőszakolni a számomra új ,követendő példa-formát, és nem nagyon sikerült elfogadnom magam az új szerepkörben.

Nappal a gyönyörű, hófehér homokos tengerparton sétáltam, míg a férfi az éjszaka fáradalmait pihente, este pedig vártam hajnalig álmatlanul, hogy haza érkezzen.

Reggelente kisétáltam az egyik közeli teraszra reggelizni és elolvasni az aznapi újságot, körülöttem mindig vakációt élvező szerelmes párok és családok üldögéltek.

Aztán mentem kezemben a kávéval felébreszteni, közben attól tartva, hogy őfelsége vajon készen áll e az ébredésre. Mert ha fel is ébredt, unatkozott mellettem, nem igazán tudtunk ebben a megváltozott élethelyzetben egymással mit kezdeni.

Én vágytam az idilli férjre aki félti és óvja az áldott állapotban lévő szerelmét, ő pedig egy boldog, szolgalelkű leánykát szeretett volna aki szórakoztatja ha neki úgy tartja kedve, és csöndben elvonul ha nincs rá éppen szükség.

Így történhetett meg hogy ez a gyönyörű hely és a kívülről idilli pár melyet alkottunk lett életem egyik legsötétebb időszaka melyből akkor úgy éreztem mindenképp menekülnöm kell.

Ferihegyen család és barátok vártak, de nekem mindez több volt ennél. Ismerős gondolatok és életképek áradtak a tekintetekből. A gyökereim melyek elöl menekültem az utóbbi tíz évben, a székelykáposzta íze, a kopott lakótelep, a sötétség, a kérdések- melyeket csak magyarok mernek feltenni-, a siránkozások, egyszerre mind mind különös biztonságérzettel töltöttek meg.

Itthon vagyok.

Újra gyerek lehettem a régi gyerekszobámban, alhattam délig, nem kellett főzni, mosni, takarítani, az egyetlen dolgom annyi volt csupán hogy pihenjek, és rákészüljek a közelgő nagy eseményre, a gyerekek világra hozatalára.

MIndezt nem tehettem meg Cádizban a szerelmem mellett? Ott is alhattam egész nap, hisz ő is ezt tette. Panzióban laktunk, úgyhogy nem kellett főznöm, takarítranom ott sem. Étteremben ettünk. Miben lett más az életem itthon? Miért volt itthon jobb nélküle mint ott vele?

Folyt..